Vitézzé avatás – Budapest, Szent Flórián-templom 2020.08.29.

Miért avattak vitézzé? (Azt olvastam, hogy azokat avatják vitézzé, akiknek volt olyan felmenője, rokona, aki harcolt Magyarországért.) –  Az 1956-os Lovagi Világszövetség tagja lettem. Először is, a vitézi cím elnyeréséhez két vitéz ajánlása szükséges, ennek nyomán a rend felterjeszt vitézi várományossá, majd a várományosok egy avatási szertartás keretében válnak vitézzé. Nem csak az kaphat vitézi rangot, akinek a felmenői részt vettek honvédő harcokban, hanem azok az emberek is, akik a vitézi rend eszmeiségével azonosulnak, tehát akár harc során is megvédenék hazájukat. Emellett példamutató életvitellel, értékteremtő munkássággal, az 56-os eszmeiség továbbadásával, és a magyar kultúra ápolásában való nagyfokú szerepvállalással is ki lehet érdemelni. Engem utóbbiak miatt tiszteltek meg a tagok sorába való felvétellel.

 

Híd a nemzetek között Gála – Vigadó

Megnyitottuk új műhelyünket!

Örömmel értesítünk kedves mindannyitokat, hogy  átköltöztünk új műhelyünkbe és végre elkészültünk a berendezéssel, dekorációkkal, bemutató vitrinekkel. Várjuk szeretettel azokat akik nem csak képeken keresztül hanem élőben is szeretnék megtekinteni darabjainkat. Légy a vendégünk egy kis beszélgetésre, egy jó kávéra, szakmai bemutatóra. Igény esetén van lehetőség workshopra, megrendelést megelőző közös konzultációra is.  Bemutató terem és műhely: 2400, Dunaújváros Magyar út 106/b. Steixner Leather Art

A Készülődés folyamatáról itt láthatsz kis összevágást /videót:  https://www.youtube.com/watch?v=CXM2uVFss3Q

A bőr termékek továbbra is kézzel, szívvel, lélekkel készülnek, a megszokott prémium minőségben.

Steixner bőrműves webáruház

A Steixner bőrműves termékek már online is megvásárolhatók

Örömmel jelentjük, hogy a mai napon hivatalosan is elindult új bőrműves webshopunk. Nagy lépés ez számunkra az e-kereskedelem felé, mivel a bőr termékek innentől online rendelhetők és a készleten lévő termékek akár azonnal meg is vásárolhatók. Az oldal azért is különleges, mert nemzetközi vizekre is evezünk vele, hiszen az angol verzión külföldről, már euróban is lehet fizetni. Böngéssze lelkesen, és ha bármilyen egyedi elképzelése van, írja meg nekem, kitalálhatjuk hogyan kel majd életre. A bőr termékek továbbra is kézzel, szívvel, lélekkel készülnek, a megszokott prémium minőségben.

A weboldal készítésben a Doppio Creative csapata volt segítségünkre, ők láthatók velünk a képen is a mai weboldal élesítést követően. 

Divatbemutató – Budapest Ferihegy 1

Euro skills – Magyar Kézműves Remek díjátadás